Tárlatvezetés

Nos, itt vagyunk a Csontközy-kastély aulájában. Kérek mindenkit, hogy kellő tisztelettel nézzen körül, mert amit itt látnak, az az Idő maga.

A tárlaton bemutatott valamennyi festmény az alsó- és felsővelőskey Csontközy család tulajdonát képezi, miként a kastély is, mely megépítése óta szintén e jeles família birtokában volt. Az 1700-as években Csontközy Eduárd, Harap megye főszaglásza ide hívta már össze a futtatói nagygyűléseket.

A kastélyt a kor legfejlettebb technikájával látták el. A szobákban ugatócsöveket használtak, később kutyafont vezettek be, a parkot alkalmassá tették bármely négylábú tevékenység szenvedélyes űzésére, s hatalmas kutyatárt hoztak létre, melynek bőrkötéses kötetei őrizték a kimagasló teljesítményű ősök életének minden mozzanatát a későbbiek okulására. A kutyabőröket őrző tárlók nem látogathatók, mert a napfény tönkretenné őket. A könyvtár bejárata fölött, márványtáblába faragva a Csontközy-család híres jelmondatát olvashatják: „A kennelért és a közügyek szolgálatában”.

Ha jobbra haladunk, az Ősök csarnokán megyünk keresztül. Álljunk meg egy pillanatra itt, hogy leróhassuk tiszteletünket a Csontközy-dinasztia nagy öregjeinek szelleme előtt.

A jelentős vérvonal tagjait olajfestményeken is őrizték, látni fogjuk. Vessünk egy pillantást a falra. Csontközy Eduárd maga is szép példány volt, nem csoda, hogy a vele egy vérvonalból származóknak sem volt soha baja a küllembírókkal. A család összetartó volt és erényes. Egyedül Csánkfalvy Velöizé, Eduárd középső fiának kikapós felesége lógott ki a sorból, no meg a történelmi pletykák szerint a kastélyból, holdas éjszakákon. Velöizé volt a család „fekete báránya” – ha szabad ilyen képzavarral élnem. Ő volt az egyetlen, aki némi támogathatatlan, éjszakai légyottért feladott mindent, mit az ősök elvártak volna tőle. Persze, ha jobban megnézzük, ezen szabadelvű kutyatekintetből a vájtszemű olvasók simán kiolvassák a kicsapongásra való hajlamot. Elmondhatjuk, hogy minden egyes ilyen éjszakai sétája (melyek során hol az arborétumi kertésszel, hol a csónakház négylábú kezelőjével vetette össze a sors) mésalliance cselekedet volt, mégis, kik e bájos szügyet látják, talán megbocsátják a vágyakat, melyek mélyében lakoznak.

Aztán nézzük ezt az itatótálat itt, középen. A visszafogott díszítésű empire műremekben még maga Csontközyné (született Marjay Májka) élvezte nemesi előjogait. A kastélyhoz tartozik egy gyönyörű tájkert, amelybe minden kutyának engedélyezett volt a belépés. A tájkert alapjait Veseházy Leopold rakta le. A kastélytól nem messze helyezkedik el a Csontközy-mauzóleum, amely a hazai harapott művészet egyik kiemelkedő műremeke. Az ott található kriptában van elhelyezve a Csontközyek kedvenc velőscsontja, napi használatra szánt mumifikálódott csirkefeje, ünnepi rágott papucsa (skótkockás puha szövet, bojtok már évek óta hiányoznak), valamint maguk a Csontközyek is: Eduárdnak és nejének földi maradványai.

De térjünk vissza a tárlatra. A romló jegyeket a „Műcsont before” teremben láthatják majd; itt már szintetikus csontokat is kiállítottunk, helyet adva annak a felismerésnek, hogy a gyűjtők számára talán érdekes adalékanyag az, ha a személyzet napi használati tárgyait is bemutatjuk. A posztmodern műcsontokat, rágókákat nem tettük klimatizált körülmények közé, hiszen ígyis-úgyis rághatatlanok, és nem-lebomló anyagok halmazából állnak.

A fedetlen aulában az időjárás viszontagságaival dacolva áll a Csontközyek szépanyjának, Húsalaky Emerencia néninek szügyszobra, jórészt szintén fedetlenül. A reprezentatív, közösségi rendeltetésű terek (szalon, szivarszoba, ebédlő stb.) az egyéb, nagymúltú baráti családok kedvelt tartózkodási helyei voltak: rendszeresen megfordultak itt a Foltossyak, a Velőskertyek, valamint időnként a híres agárcsalád rangidős matrónája, Anorexia néni (mindenki szeretett Rexije) is itt soványkodott, ha teendői máshová nem szólították őt. A nagyszalon hangversenyteremként is szolgált, kamarakoncertek szórakoztatták itt az egybegyűlteket. Ha jól hegyezik a füleiket, a háttérben hallhatják is a „Műholdra nem ugatunk” című szerzeményt, mely az egyik kedvelt darabja volt a modernség iránt is fogékony Eduárd bácsinak. A Velős kamrakvartett gyakran hajnalig is szórakoztatta a vájtfülű ősöket.

Kérem, megfelelő áhítattal járják végig a termeket, és ha megkérhetném Önöket, a kijáratnál senki se helyezze el a névjegyét. Menjenek, szaglásszanak kedvükre!