- Szederálom

SZEDERÁLOM

Mire gondolhatott a kisfiú, amikor

a gyereklét rácsán keresztül

bámulta a félelmes világot,

szemével egy kúszónövény

türelmetlen, fényéhes indáit követte,

évekkel később a mindent

beszövő repkényt

a házon, amelyből nagyapját

vitték el.

Mire gondolhatott később, amikor

a padon ülve figyelgette a galambokat,

hogy vajon hová bújnak el meghalni,

hiszen csak néhányat látott

szétmálló tollaikkal a fák levelei

közé keveredve.

Milyen barátkozó is az ősz, ahogy

kezét nyújtja, télbe hív,

milyen lehet a tapintása

a megfagyott testnek, karoknak.

Mire gondolhatott akkor, amikor

a hegy vonulatát kísérte a szemével,

később a csípő holdbéli tájékait

egy kölcsönszobában.

A felgyűrődött lepedő térképvonalaiból

két test kísérletéről

lehetett olvasni.

Az örök élet italát akarták megszerezni,

de csak bort találtak.

Mikor jött arra rá, hogy

mit is keresett a nők

tünékeny szilvaillatában.

Mire gondolhatott az utolsó percekben az,

aki sötét szemüregéből

már csak befelé nézett,

árnyékai között, mintha erdőben járna,

fényfoltról fényfoltra lépett,

talán éppen akkor csoszogott át

a másik világba,

ahol a test csak egy

gránátalma magjának álma,

mikor gondolta azt, hogy

már nem teher, ami ráméretik,

és amikor a fehér lepedőn

még egyszer hús után sóhajtott,

vajon milyen ölelést várt,

milyen csókot az elmúlás

szederjes ajkára.