Részletek az Idő és mérték - szabálytalan versek c. kötetből
(Mirtse Zsuzsa: Idő és mérték - szabálytalan versek
Napkút Kiadó, 2010 - Szondi György képeivel
A Kiadó szíves közlésével: a Kiadó bizalmi alapon az Idő és mérték c. verseskötetet kipostázza,
ha valaki jelzi az igényt feléjük (egy mozijegy ára :). A postai költséget sem hárítják át.
Cím: Napkút kiadó, 1014 Szentháromság tér 6. Tel.: 225-3474, 06/70/506-1731, email-en is megrendelhető: napkut@gmail.com
Személyesen is szívesen fogadják ugyanezen a címen a költészet iránt érdeklődőket. :)
ANNA AHMATOVA KÉSEI LEVELE
Komor ma, kedves, pedig minden télen
ugyanott árulnak még ma is gesztenyét.
Néva-parton vagy a Váci utcán,
moj daragoj, hamar eltelik hatvan év.
Itt e női hang már fél százada hallgat,
kedvelni nem tud, teste élő félelem,
lehoztak érte mégis minden csillagot -
ócska konflison magához este érkezem.
S bár Önt, azt mondják, nem is ismerem.
Néhány évtized választ el, maroknyi föld;
a birodalom, mit odabent építünk,
kegyes hazugság vagy világrend, összeköt.
Szeretném, ha idejönne mellém.
Üldögéljünk porceláncsészék felett,
legyen az Néva-part vagy épp a Váci utca,
emlékezem, ha hagynak, emlékeztetek.
Tegnapi bor kerül elő, s leszünk
évszázadok alján gyűlő ébredés,
szökőkutak vagyunk, szökésnek indult évek,
néma párbeszédet játszunk, maga meg én.
A múltja lettem, s Ön a jövőm, ha úgy tetszik
posztamens, műkő, meg némi füstarany,
ránk gyűrődik minden ruhánk, késik
a kérdező, a válasz elmarad.
NAPJÁTÉKOK, NAPLEVELEK
Egy-egy tárgyba beleakad az idő.
A láb meg egy láthatatlan hurokba.
Úgy nyitom meg őket, mint az ablakot
egy régi szobán, megtörténtünk sorra.
Az egyik könnyen nyílik, a másik nem
adja magát, torokban megrekedt hang.
Persze, átveszem a levelet, meg ha
kell, vidd a kabátomat is, nyugodtan,
mert az első néhány napon fázni fogsz,
azt mondják, és úgy könnyebb továbbmenni,
ha valamit elhozhatsz abból, ami
nincs. Nagyon nehéz volt gyávának lenni.
Ott maradni, hallgatni, elviselni,
nem menni, nem rombolni, megalkudni,
amikor már minden rossz irányba megy -
akkor lesz, meglátod, a legnehezebb.
Képtelen sorsok lógnak a falamon.
Csupa vakablak, nincs mögöttük világ.
Játszunk életeket, reggeli napfényt,
túlélést, ha kell, napi feltámadást.
HERMÁK
Betájoltál. Lehettél volna irányom,
árnyék, fekete szín, ami feltölti
a hiányt. Voltál maszkom, mindent elmondó,
bevallom, szerettem bujkálni alattad,
amikor nem volt szükség rám.
Kötszert értelmező seb lehettél volna,
oszlop, mely vérző hátán tartja a vésést,
rögzítsd bennem örökké mozgó helyzetem,
fakó lámpásom vagy imbolygó bójám légy,
hullámom akár, ha éppen úgy van kedvünk,
sodord ki a partra elázott mindenem,
ne legyen saját fényem, árván
keringjek bolygóként veled,
és ha egyszer mennem kell,
könnyű szívvel engedj el.
KÉPES LAPOK
Mindennap küldünk egymásnak valamit,
rögzíthetetlen képeket,
befagyott tavon korcsolyázó párokat,
kislányarcot, mindent látó szemével,
indákat, vöröslő falevelet,
néhány üres testet, egykor vonzották egymást,
kimondhatatlan emlékeket, amelyek
siklanak egymás felé, majd tőlem el,
minden képem képtelenség.
Micsoda képtelenség
így élni, mondta mindig az apám.
Egyre kevesebb képünk marad,
elfogyott körülöttünk minden,
amibe még kapaszkodnunk lehet,
útvesztve forgunk az idő
önmagába görbülő kerekében.
Magunk maradtunk,
magunkra támaszkodhatunk,
most küldj át valamit,
ha tudsz, és még van, maradt -
magadat.
PLATON BARLANGJA
A hangok mindig két billentyű között
szólalnak meg, a csendben. Most ne beszélj.
Fekete-fehér színleléseinkből
folynak be oda, a billentyűk közé.
Elhiszlek, reggel mégis megköveznek –
késednek fénye világít nyakamon.
Amit látunk, mondd csak, tényleg láttuk-e?
Imbolygó árnyékok vagyunk a falon.
CEROPLASZTIKA
Valamit mindig hátrahagyunk.
Valakit mindig hátrahagyunk.
Valami álarcot, még egy utolsót,
viaszból, drága, hiszen azt kérted,
hogy emlékezzek rád, majd, ha
nem leszel, hát emlékezem
most, amíg vagy, halotti maszkom,
arctalan kedvesem.
MÁR MEGINT
reggel van, hűvös is, az ablaktáblát
hajtsd be, és kifutott megint a kávé,
nincs rossz kedvem, hagyjuk, oltsd el a lámpát,
a nappal túl fényes, és mindig másé,
és ez a sebhely is, itt, a hasadon
(ez is csak ablak, rád nyit és elköszön),
valahogy mindig megtalálom, ahogy
a rendet a világ dolgai mögött.
Tegnap még lakott itt valaki talán,
összebújtunk, mint a parketta-ujjak,
ha elindulsz, fizesd már be a számlát,
ne dobolj az asztalon, kérlek, fújtad
újra és újra a régi sort, ki kért
meg erre, csak álmodik az ujjam -
üres szobák vagyunk, vonaltalan kéz,
de tavasszal esni fog, esni fog újra.
PÁSZTOROK ÓRÁJA
fekete madarak
ködben és hóban
vésik a tájat
húzzák az ágat
húz még az ág is
látom a vállad
ne bámulj annyit
csukd be a szádat
látom a vállad
meztelen vállad
fekete madár
hol van az ágyad
ágról szakadtál
földi világba
lesz-helyed nem lesz
árva madárka
semmilyen térben
semmilyen égben
akarsz egy diót
csőrödbe szépen
szépen kérj arra
amit szeretnél
ha korholsz látod
rögtön elmennék
ne szidj ha kedvelsz
miért akarsz végleg
elmenekülni
hómesszeségbe
két madár szállnak
gyenge a szárnyuk
megpihennének
hol legyen ágyuk
két fehér madár
nem látszik hóban
nem látják egymást
a takaróban
fától az erdőt
sosem látom meg
nincsen már ág sem
sosem láthatsz meg
szidj csak ha úgy jó
hallgatom éjjel
bátorításod
menjek el végleg
amíg hallgatlak
mindig van ágyam
mindig van kezed
tartja a szárnyam
amikor hallgatsz
tollamat fosztják
amikor itt vagy
én megyek hozzád
BEFELÉ NYÍLÓ AJTÓK
A Fekete Macska kávéház előtt,
ahol először rám találtál,
járda volt és flaszter,
önmagába forduló körök
a sarokban mindig halk zongoraszó -
ha hozzám szólsz újra, kérdés nélkül ölök.
Azt is kellene tisztáznom magamban,
mondtam, hogy van-e itt még tiszta,
a függönyök mögött
füst, nehéz kárpit, mocskos falak.
A Fekete Macska kávéház előtt
a dolgok összefolynak a felszín alatt.
Valahogy mindig rejtőzködő voltam,
vagy csak szomorú, az ugyanaz,
a kávé elfogyott,
ettől rossz a kedvem, vagy mástól,
talán tőled, a bőröm érdes, ujjak,
keresgélő térdek, elhagylak, ha kéred.
FOSZLÓ LEPEDŐK
Az alagútban van, hogy te vársz
és van, hogy csak úgy várnak
(lehetne ennél rosszabb?)
ahová hívlak, ott sötét van,
nedves, omlékony világ
(körbefon, szorít rajtad.)
anyaöl, felfénylő táj, szeretők
éjszakája, de lehet bármi más is
(tudd, hogy te döntesz.)
moccanni sem tudsz,
én pedig magamban feloldalak
(vagy feloldozlak? mindegy.)
kiosztjuk a szerepeket,
jutalmazok, hiába, más büntet
(mosom száradó tested.)
gyolcsruhád leszek vagy lepedőd,
ha úgy tetszik, olaj és ecet
(ha megkérsz, eltemetlek.)
HÁROMSZOBA-TRIPTICHON
(majd egyszer jó lesz minden,)
de amíg az nincsen, mellényúl
a kéz, a száj, jó leszel te is,
hozhatnál bort, sokat, meg húst,
a kirakat üres, kevés a tej is,
és vidd el mindenem, ha elmész,
nekem az jó lesz, túl sok vagyok,
ha lenne mit, addig üres
tenyeret, szikkadt kicsit, osztogatok
a hal mellé, amikor kell, és jár
a korsó a kútra, reggel összetört cserép
minden, út mentén fémkereszt, alatta sár
őrzi lábnyomát, három napig félt,
aztán elindult, az volt a legjobb, csak néztünk,
akkor éjszaka még szerintem is éltünk.
(amíg azt álmodtam, hogy jó vagyok,)
csendben meglépett, de a villanyt azért
égve hagyta, mert úgy könnyen visszatalál,
néhány tárgyat vitt csak el, nem érdekes,
persze jobb lett volna, ha magát
felejti itt végül, mert úgysem tudom
soha jól összeadni, hogy épp mennyit ér
mindaz, ami a zsebét lehúzza most,
mennyit nyom az a néhány jó kép
egy női arcról, ha kicsit feslett is
a simogatása, mert persze annak is
súlya van, ha adják semmiért,
rossz voltál, mondta, és holnap megtudom,
látom az ujjai nyomát a nyakamon,
hogy e nyom majd másnak mennyit ér.
(negyedik napja van,)
a villany még mindig ég, de a kép
valahogy sosem lett készen, rosszul fest
a helye a falon, tudom, nem volt szép
tőlem, hogy vacsora sem volt, csak test
és hús és éjszaka, nappalt akart,
meg fényt, meg embereket, hogy milyen kár,
eliszkolt harmadnap, ami betakart,
pedig egyszer jó lesz, hideg kabát
minden, lenne mindenünk, szög is volna
később, meg világítás, nagy kosztümök,
tömeg, szivacs, csak rendezés dolga,
végül én is a helyemre kerülök,
elviszik lepedőm, vérző hátamat,
megácsolják reggeli ágyamat.
KELL EGY FÉRFI
Kell egy férfi. Mert mulattat.
Mert eltűnős.
Mint egy utas
a sínpárok között.
Mert balfék,
kormány és gyutacs.
Mert nappal
kutat.
Szomorú fűz.
Vasalatlan arc.
Vajra kenyér.
Lábamnak szék.
Fájó sebre
betadin vagy olló.
Egy megbízható
hintaló.
Tizenhét kocka
- Elhagyott (játszó)tereink
Olvasatlan falevelek
leveled nem kell
emberi termesz vagyok
törzsedet rágom
(isoptera, végzet)
szűkülő vízben
egyre több vadkacsa él
lövésre várnak
(kicsi tó, fák)
ködpapír-hasad
nyárvégi édes emlék
barangolásom
(első falevél-találkozás)
*
közös malomban
falevélmorzsa pereg
őröl, felőrlik
(rámegy)
ereim köré
húsodból növesztgetek
vak fakerítést
(levélrajzolat)
még egyszer nyílik
valaha tavasz is volt
örökké látott
(fából vakablak)
*
feldíszítelek
örökké veled élek
nedvedet szívom
(a fagyöngy éneke)
földedet tartsd meg
behálózott napjaid
levél-valóság
(a takácsatka álma)
zuhan helyettem
sziklát lefelé görget
engem tart vállán
(három falevél-hangya)
*
szilikonlevél
módosított rizsszemek
borom kénezett
(tájsebészet, XXI. század)
kivágott nádas
üres üdítősdobozt
mutat fel a szél
(megint valami elveszett)
nem laknak bennem
mindenség-leveleket
hord elém az ősz
(tóparti fák)
Városi triplák
gyolcsruhád leszek
fénykapu nélkül voltunk
nappal vétkezem
(függő ónok)
bekerítelek
sötét udvar az ölem
rád nyíló ajtó
(kör, folyosó)
tél végi füst
magamból égetlek ki
új holdat várok
(migráció)
foszló szélkabát
levelekben hullik az ősz
továbbfúj tőled
(átmeneti kapcsok)
átszakadó korlát
mégsem-örök testünk
benövi a várost
(élet, ritmus)
mezítláb megyek
talpam emléktől sáros
feléd indulok
(lemoshatalan)
aluljáróban
rózsaszín paplan alatt
hormonok násza
(kései szerelem)
kis tó, nádas, rét
egy voltál, egy vagy velük
beépítenek
(kikötő-jel)
lábujjam a múlt
emlékeim a jövő
arcom a jelen
(tizenhét kocka)
Idegen fénycserepek
nem kelt fel a Nap
kihűl helyetted-párnám
elengednélek
(hályog nélkül)
madárlábnyomok
Napútra hajló két ág
kertem rendezem
(szeretők)
ablakom zárva
fényt izzadó szememben
akvarell-könnyek
hangya hátán kődarab
húsomba vág még a múlt
(szűkített fénynyílás)
gyümölcsöt nem hoz
más fáját nevelgetem
öregszik a nyár
(megkésett lángok)
sok időm van még
rányitok a világra
itthagyok mindent
(expozíciós idő)
kiszáradt korsó
reggelre elfolyt a nyár
magot ültetek
indát éneklő madár
törött életcserepen
(habán töredék)
vigyázom álmod
ha tavaszra elalszol
ölemben magok
megvilágított mezők
feketék amíg hagyom
(súlytalan tanka)
árnyékban állunk
fényre tolva széttépnek
csaholó falkák
(fejfák a domboldalon)
Ágbogban fészek.
Nincs fönn helyem. Etetnek.
Mi volt, eldobom.
Felnézek végre.
Tombol az ősz. Megperzsel.
Élek helyesen
kijelölt tereken vagy
helytelenül, nélküled.
(romló renga)
hasamon pénzek
szemem letakart tükör
magam árulom
(anyagelvűség)
csípőm vonala
tenyered formázta táj
élő domboldal
(agyagból gyúrva)
Salome dalai
(Salome ajtót nyit)
guruló fejek
a mindenség labdái
csendben vétkezem
(szétszórt kincseim)
estére fázom
szélben kavargó tollak
csontig vetkőztem
(fekete lyukak a párnámon)
csukott ablak vagy
mikor ideképzellek
kilátok rajtad
(hattyúdal)
holnap elvisznek
már késő válogatni
mindent megtartok
(szabadesés)
ágbogban fészek
odafönn nincs már helyed
belém temetlek
(javítókulcs)
élek helyesen
kijelölt tereken vagy
helytelenül nélküled
(tűzoltás)
a tavalyi nyár
gyökerestül kitépve
hazaballagok
(Salome elköszön)
kezemben tálca
mindent magammal viszek
világot játszunk
Hegy, halom, hármasok
A test hármasai
(Sisyphus)
mindig van feljebb
érzékeny gerinceden
sziklát görgetek
(sír, halom)
agyagból épít
mellem kezétől éled
hegyes orommá
(barlang, repedések)
termőföld vagyok
hegymagasról zuhansz rám
égi esőként
A szív hármasai
(körkereszt)
lusta hegytetőn
kiürült testtemplomod
kereszt helyett áll
(kígyónász)
háromszázhatvan
fok távolságban vagyunk
egymásba érünk
(megkövesedünk)
hegyedet mászom
itt lesz majd dolgom veled
Szent László – pénzként.
A lélek hármasai
(Balatonudvari, temető)
majdani helyünk
domboldalon építjük
szívköveinkből
(fénykapu)
hűvös halomba
vágják keresztjeinket
negyedik napja
(Kései szüret)
puha lejtődről
szőlőszemet gurítasz
holnapi bor vagy
Epilógus
a zárójel másik fele mindig lemarad
amit elkezdünk, valahol be kell fejezni
féligvarrt szálak lógnak egykori ujjaink helyén
belegabalyodik a kéz, ha simogatni akar