Részletek az Idő és mérték - szabálytalan versek c. kötetből

(Mirtse Zsuzsa: Idő és mérték - szabálytalan versek

Napkút Kiadó, 2010 - Szondi György képeivel

A Kiadó szíves közlésével: a Kiadó bizalmi alapon az Idő és mérték c. verseskötetet kipostázza,

ha valaki jelzi az igényt feléjük (egy mozijegy ára :). A postai költséget sem hárítják át.

Cím: Napkút kiadó, 1014 Szentháromság tér 6. Tel.: 225-3474, 06/70/506-1731, email-en is megrendelhető: napkut@gmail.com

Személyesen is szívesen fogadják ugyanezen a címen a költészet iránt érdeklődőket. :)

ANNA AHMATOVA KÉSEI LEVELE

Komor ma, kedves, pedig minden télen

ugyanott árulnak még ma is gesztenyét.

Néva-parton vagy a Váci utcán,

moj daragoj, hamar eltelik hatvan év.

Itt e női hang már fél százada hallgat,

kedvelni nem tud, teste élő félelem,

lehoztak érte mégis minden csillagot -

ócska konflison magához este érkezem.

S bár Önt, azt mondják, nem is ismerem.

Néhány évtized választ el, maroknyi föld;

a birodalom, mit odabent építünk,

kegyes hazugság vagy világrend, összeköt.

Szeretném, ha idejönne mellém.

Üldögéljünk porceláncsészék felett,

legyen az Néva-part vagy épp a Váci utca,

emlékezem, ha hagynak, emlékeztetek.

Tegnapi bor kerül elő, s leszünk

évszázadok alján gyűlő ébredés,

szökőkutak vagyunk, szökésnek indult évek,

néma párbeszédet játszunk, maga meg én.

A múltja lettem, s Ön a jövőm, ha úgy tetszik

posztamens, műkő, meg némi füstarany,

ránk gyűrődik minden ruhánk, késik

a kérdező, a válasz elmarad.

NAPJÁTÉKOK, NAPLEVELEK

Egy-egy tárgyba beleakad az idő.

A láb meg egy láthatatlan hurokba.

Úgy nyitom meg őket, mint az ablakot

egy régi szobán, megtörténtünk sorra.

Az egyik könnyen nyílik, a másik nem

adja magát, torokban megrekedt hang.

Persze, átveszem a levelet, meg ha

kell, vidd a kabátomat is, nyugodtan,

mert az első néhány napon fázni fogsz,

azt mondják, és úgy könnyebb továbbmenni,

ha valamit elhozhatsz abból, ami

nincs. Nagyon nehéz volt gyávának lenni.

Ott maradni, hallgatni, elviselni,

nem menni, nem rombolni, megalkudni,

amikor már minden rossz irányba megy -

akkor lesz, meglátod, a legnehezebb.

Képtelen sorsok lógnak a falamon.

Csupa vakablak, nincs mögöttük világ.

Játszunk életeket, reggeli napfényt,

túlélést, ha kell, napi feltámadást.

HERMÁK

Betájoltál. Lehettél volna irányom,

árnyék, fekete szín, ami feltölti

a hiányt. Voltál maszkom, mindent elmondó,

bevallom, szerettem bujkálni alattad,

amikor nem volt szükség rám.

Kötszert értelmező seb lehettél volna,

oszlop, mely vérző hátán tartja a vésést,

rögzítsd bennem örökké mozgó helyzetem,

fakó lámpásom vagy imbolygó bójám légy,

hullámom akár, ha éppen úgy van kedvünk,

sodord ki a partra elázott mindenem,

ne legyen saját fényem, árván

keringjek bolygóként veled,

és ha egyszer mennem kell,

könnyű szívvel engedj el.

KÉPES LAPOK

Mindennap küldünk egymásnak valamit,

rögzíthetetlen képeket,

befagyott tavon korcsolyázó párokat,

kislányarcot, mindent látó szemével,

indákat, vöröslő falevelet,

néhány üres testet, egykor vonzották egymást,

kimondhatatlan emlékeket, amelyek

siklanak egymás felé, majd tőlem el,

minden képem képtelenség.

Micsoda képtelenség

így élni, mondta mindig az apám.

Egyre kevesebb képünk marad,

elfogyott körülöttünk minden,

amibe még kapaszkodnunk lehet,

útvesztve forgunk az idő

önmagába görbülő kerekében.

Magunk maradtunk,

magunkra támaszkodhatunk,

most küldj át valamit,

ha tudsz, és még van, maradt -

magadat.

PLATON BARLANGJA

A hangok mindig két billentyű között

szólalnak meg, a csendben. Most ne beszélj.

Fekete-fehér színleléseinkből

folynak be oda, a billentyűk közé.

Elhiszlek, reggel mégis megköveznek –

késednek fénye világít nyakamon.

Amit látunk, mondd csak, tényleg láttuk-e?

Imbolygó árnyékok vagyunk a falon.

CEROPLASZTIKA

Valamit mindig hátrahagyunk.

Valakit mindig hátrahagyunk.

Valami álarcot, még egy utolsót,

viaszból, drága, hiszen azt kérted,

hogy emlékezzek rád, majd, ha

nem leszel, hát emlékezem

most, amíg vagy, halotti maszkom,

arctalan kedvesem.

MÁR MEGINT

reggel van, hűvös is, az ablaktáblát

hajtsd be, és kifutott megint a kávé,

nincs rossz kedvem, hagyjuk, oltsd el a lámpát,

a nappal túl fényes, és mindig másé,

és ez a sebhely is, itt, a hasadon

(ez is csak ablak, rád nyit és elköszön),

valahogy mindig megtalálom, ahogy

a rendet a világ dolgai mögött.

Tegnap még lakott itt valaki talán,

összebújtunk, mint a parketta-ujjak,

ha elindulsz, fizesd már be a számlát,

ne dobolj az asztalon, kérlek, fújtad

újra és újra a régi sort, ki kért

meg erre, csak álmodik az ujjam -

üres szobák vagyunk, vonaltalan kéz,

de tavasszal esni fog, esni fog újra.

PÁSZTOROK ÓRÁJA

fekete madarak

ködben és hóban

vésik a tájat

húzzák az ágat

húz még az ág is

látom a vállad

ne bámulj annyit

csukd be a szádat

látom a vállad

meztelen vállad

fekete madár

hol van az ágyad

ágról szakadtál

földi világba

lesz-helyed nem lesz

árva madárka

semmilyen térben

semmilyen égben

akarsz egy diót

csőrödbe szépen

szépen kérj arra

amit szeretnél

ha korholsz látod

rögtön elmennék

ne szidj ha kedvelsz

miért akarsz végleg

elmenekülni

hómesszeségbe

két madár szállnak

gyenge a szárnyuk

megpihennének

hol legyen ágyuk

két fehér madár

nem látszik hóban

nem látják egymást

a takaróban

fától az erdőt

sosem látom meg

nincsen már ág sem

sosem láthatsz meg

szidj csak ha úgy jó

hallgatom éjjel

bátorításod

menjek el végleg

amíg hallgatlak

mindig van ágyam

mindig van kezed

tartja a szárnyam

amikor hallgatsz

tollamat fosztják

amikor itt vagy

én megyek hozzád

BEFELÉ NYÍLÓ AJTÓK

A Fekete Macska kávéház előtt,

ahol először rám találtál,

járda volt és flaszter,

önmagába forduló körök

a sarokban mindig halk zongoraszó -

ha hozzám szólsz újra, kérdés nélkül ölök.

Azt is kellene tisztáznom magamban,

mondtam, hogy van-e itt még tiszta,

a függönyök mögött

füst, nehéz kárpit, mocskos falak.

A Fekete Macska kávéház előtt

a dolgok összefolynak a felszín alatt.

Valahogy mindig rejtőzködő voltam,

vagy csak szomorú, az ugyanaz,

a kávé elfogyott,

ettől rossz a kedvem, vagy mástól,

talán tőled, a bőröm érdes, ujjak,

keresgélő térdek, elhagylak, ha kéred.

FOSZLÓ LEPEDŐK

Az alagútban van, hogy te vársz

és van, hogy csak úgy várnak

(lehetne ennél rosszabb?)

ahová hívlak, ott sötét van,

nedves, omlékony világ

(körbefon, szorít rajtad.)

anyaöl, felfénylő táj, szeretők

éjszakája, de lehet bármi más is

(tudd, hogy te döntesz.)

moccanni sem tudsz,

én pedig magamban feloldalak

(vagy feloldozlak? mindegy.)

kiosztjuk a szerepeket,

jutalmazok, hiába, más büntet

(mosom száradó tested.)

gyolcsruhád leszek vagy lepedőd,

ha úgy tetszik, olaj és ecet

(ha megkérsz, eltemetlek.)

HÁROMSZOBA-TRIPTICHON

(majd egyszer jó lesz minden,)

de amíg az nincsen, mellényúl

a kéz, a száj, jó leszel te is,

hozhatnál bort, sokat, meg húst,

a kirakat üres, kevés a tej is,

és vidd el mindenem, ha elmész,

nekem az jó lesz, túl sok vagyok,

ha lenne mit, addig üres

tenyeret, szikkadt kicsit, osztogatok

a hal mellé, amikor kell, és jár

a korsó a kútra, reggel összetört cserép

minden, út mentén fémkereszt, alatta sár

őrzi lábnyomát, három napig félt,

aztán elindult, az volt a legjobb, csak néztünk,

akkor éjszaka még szerintem is éltünk.

(amíg azt álmodtam, hogy jó vagyok,)

csendben meglépett, de a villanyt azért

égve hagyta, mert úgy könnyen visszatalál,

néhány tárgyat vitt csak el, nem érdekes,

persze jobb lett volna, ha magát

felejti itt végül, mert úgysem tudom

soha jól összeadni, hogy épp mennyit ér

mindaz, ami a zsebét lehúzza most,

mennyit nyom az a néhány jó kép

egy női arcról, ha kicsit feslett is

a simogatása, mert persze annak is

súlya van, ha adják semmiért,

rossz voltál, mondta, és holnap megtudom,

látom az ujjai nyomát a nyakamon,

hogy e nyom majd másnak mennyit ér.

(negyedik napja van,)

a villany még mindig ég, de a kép

valahogy sosem lett készen, rosszul fest

a helye a falon, tudom, nem volt szép

tőlem, hogy vacsora sem volt, csak test

és hús és éjszaka, nappalt akart,

meg fényt, meg embereket, hogy milyen kár,

eliszkolt harmadnap, ami betakart,

pedig egyszer jó lesz, hideg kabát

minden, lenne mindenünk, szög is volna

később, meg világítás, nagy kosztümök,

tömeg, szivacs, csak rendezés dolga,

végül én is a helyemre kerülök,

elviszik lepedőm, vérző hátamat,

megácsolják reggeli ágyamat.

KELL EGY FÉRFI

Kell egy férfi. Mert mulattat.

Mert eltűnős.

Mint egy utas

a sínpárok között.

Mert balfék,

kormány és gyutacs.

Mert nappal

kutat.

Szomorú fűz.

Vasalatlan arc.

Vajra kenyér.

Lábamnak szék.

Fájó sebre

betadin vagy olló.

Egy megbízható

hintaló.

Tizenhét kocka

- Elhagyott (játszó)tereink

Olvasatlan falevelek

leveled nem kell

emberi termesz vagyok

törzsedet rágom

(isoptera, végzet)

szűkülő vízben

egyre több vadkacsa él

lövésre várnak

(kicsi tó, fák)

ködpapír-hasad

nyárvégi édes emlék

barangolásom

(első falevél-találkozás)

*

közös malomban

falevélmorzsa pereg

őröl, felőrlik

(rámegy)

ereim köré

húsodból növesztgetek

vak fakerítést

(levélrajzolat)

még egyszer nyílik

valaha tavasz is volt

örökké látott

(fából vakablak)

*

feldíszítelek

örökké veled élek

nedvedet szívom

(a fagyöngy éneke)

földedet tartsd meg

behálózott napjaid

levél-valóság

(a takácsatka álma)

zuhan helyettem

sziklát lefelé görget

engem tart vállán

(három falevél-hangya)

*

szilikonlevél

módosított rizsszemek

borom kénezett

(tájsebészet, XXI. század)

kivágott nádas

üres üdítősdobozt

mutat fel a szél

(megint valami elveszett)

nem laknak bennem

mindenség-leveleket

hord elém az ősz

(tóparti fák)

Városi triplák

gyolcsruhád leszek

fénykapu nélkül voltunk

nappal vétkezem

(függő ónok)

bekerítelek

sötét udvar az ölem

rád nyíló ajtó

(kör, folyosó)

tél végi füst

magamból égetlek ki

új holdat várok

(migráció)

foszló szélkabát

levelekben hullik az ősz

továbbfúj tőled

(átmeneti kapcsok)

átszakadó korlát

mégsem-örök testünk

benövi a várost

(élet, ritmus)

mezítláb megyek

talpam emléktől sáros

feléd indulok

(lemoshatalan)

aluljáróban

rózsaszín paplan alatt

hormonok násza

(kései szerelem)

kis tó, nádas, rét

egy voltál, egy vagy velük

beépítenek

(kikötő-jel)

lábujjam a múlt

emlékeim a jövő

arcom a jelen

(tizenhét kocka)

Idegen fénycserepek

nem kelt fel a Nap

kihűl helyetted-párnám

elengednélek

(hályog nélkül)

madárlábnyomok

Napútra hajló két ág

kertem rendezem

(szeretők)

ablakom zárva

fényt izzadó szememben

akvarell-könnyek

hangya hátán kődarab

húsomba vág még a múlt

(szűkített fénynyílás)

gyümölcsöt nem hoz

más fáját nevelgetem

öregszik a nyár

(megkésett lángok)

sok időm van még

rányitok a világra

itthagyok mindent

(expozíciós idő)

kiszáradt korsó

reggelre elfolyt a nyár

magot ültetek

indát éneklő madár

törött életcserepen

(habán töredék)

vigyázom álmod

ha tavaszra elalszol

ölemben magok

megvilágított mezők

feketék amíg hagyom

(súlytalan tanka)

árnyékban állunk

fényre tolva széttépnek

csaholó falkák

(fejfák a domboldalon)

Ágbogban fészek.

Nincs fönn helyem. Etetnek.

Mi volt, eldobom.

Felnézek végre.

Tombol az ősz. Megperzsel.

Élek helyesen

kijelölt tereken vagy

helytelenül, nélküled.

(romló renga)

hasamon pénzek

szemem letakart tükör

magam árulom

(anyagelvűség)

csípőm vonala

tenyered formázta táj

élő domboldal

(agyagból gyúrva)

Salome dalai

(Salome ajtót nyit)

guruló fejek

a mindenség labdái

csendben vétkezem

(szétszórt kincseim)

estére fázom

szélben kavargó tollak

csontig vetkőztem

(fekete lyukak a párnámon)

csukott ablak vagy

mikor ideképzellek

kilátok rajtad

(hattyúdal)

holnap elvisznek

már késő válogatni

mindent megtartok

(szabadesés)

ágbogban fészek

odafönn nincs már helyed

belém temetlek

(javítókulcs)

élek helyesen

kijelölt tereken vagy

helytelenül nélküled

(tűzoltás)

a tavalyi nyár

gyökerestül kitépve

hazaballagok

(Salome elköszön)

kezemben tálca

mindent magammal viszek

világot játszunk

Hegy, halom, hármasok

A test hármasai

(Sisyphus)

mindig van feljebb

érzékeny gerinceden

sziklát görgetek

(sír, halom)

agyagból épít

mellem kezétől éled

hegyes orommá

(barlang, repedések)

termőföld vagyok

hegymagasról zuhansz rám

égi esőként

A szív hármasai

(körkereszt)

lusta hegytetőn

kiürült testtemplomod

kereszt helyett áll

(kígyónász)

háromszázhatvan

fok távolságban vagyunk

egymásba érünk

(megkövesedünk)

hegyedet mászom

itt lesz majd dolgom veled

Szent László – pénzként.

A lélek hármasai

(Balatonudvari, temető)

majdani helyünk

domboldalon építjük

szívköveinkből

(fénykapu)

hűvös halomba

vágják keresztjeinket

negyedik napja

(Kései szüret)

puha lejtődről

szőlőszemet gurítasz

holnapi bor vagy

Epilógus

a zárójel másik fele mindig lemarad

amit elkezdünk, valahol be kell fejezni

féligvarrt szálak lógnak egykori ujjaink helyén

belegabalyodik a kéz, ha simogatni akar