Polgári szalon(na)

Fáradjatok be! Valóban örülök, hogy eljöttetek. Arra gondoltam a minap, hogy elkívántam én ezt a polgári szalonnázósdit, vagy mit, az emberektől, és hát miért is ne lehetne nálunk is ebből hagyományt teremteni?

Nos, először talán körbevezetnélek titeket a kutyaházamon, mely helyet ad ezentúl ezeknek a rangos eseménynek. Hajlékom nem hivalkodó, mégis remek ízléssel berendezett ól – ah, ha tudnátok, hogy az a kis cukortartó mibe került nekem, de ne is tudjátok, selejtek, hiszen imádom, ha az avatatlan szemek számára nem derül ki, hogy itt mi mennyit ér. (Nagggyon sokat, súgom meg, ezt legalább értitek.) De mondok mást is, mert látom, süketek és vakok vagytok a fentebb stílre. És jobb is, ha inkább jó előre elmondom, hogy mit szeretnék, hogy hogyan illik itt viselkednetek, mert különben, ahogy ismerlek titeket, belehamuztok a nagymami, gróf Tüchtig Emeralda ünnepi kutyatáljába is.

Mint ahogy azt még ti is láthatjátok, nagymúltú családdal van dolgotok. A képek a falon mind-mind jelentős kennelből származó ősök mancslenyomatai, az pedig, ott, az ebédlő ajtaja mellett, azon a különlegesen jó ízléssel kiválasztott keretbe helyezett képen Én lennék. Szerénységem. Minden túlzás nélkül megállapíthatom, hogy már kisebnek is nagyon különleges voltam. Szememben a jövőbelátás tüze égett, homlokomon a holnap ígérete, orromon ezer jelentős szag, nagy pálya, nagy karrier. Látjátok, érezhetitek, hogy kivételes ebbel álltok szemben.

Itt, a svédasztalon találtok némi harapnivalót. Nejem szerény, de igényes kínálatot tálalt az asztalra, egész délelőtt a mészárszékek körül sürgölődött, értékeljétek, drága barátaim. Velőscsontpástétom, tüdőszeletkék rákkoktéllal, kutyatejsaláta-ágyon, pötiminyon húscafatkákra ültetve; persze mindezt nem az én drágaságom ütötte össze, kár lenne a finom kis mancsaiért – arra való Csonti, a cselédlány –, de az igényes alapanyagok összeválogatása az én egyetlenem kifogástalan ízlését dicséri. Mert persze a nejem is jó kennelből származik, csak úgy mondom. Vagy mondtam már? Jut eszembe, Mancs, a te nevedet ts-sel vagy ch-val írják? Naná, hogy egyikkel sem, de ne szomorkodj, nálunk úgyis csak vendég vagy… Persze, ha megpróbálnál az én tökéletes kis szukalányommal frigyre lépni, abból lenne ebugatta, de így mindegy nekem.

A mi családunk minden hölgytagja jellemes, erényes jelenség. Kellem, és illően kevés kacérság elegyedik bennünk. Tehát nem a ti szintetek. Ezt neked mondom, Stefike. Ilyen mélyen dekoltált ruhával, amit sikerült e jeles eseményre összeturkálnod, csak holmi játszótéri kanok fognak szóba állni veled! Kilóg a szügyed is belőle, te szemérmetlen! Nos, az én kis szukalányom ilyen holmit csipesszel sem fogna meg. Olcsó és ordenáré – de te tudod…

Ez pedig itten a könyvtáram, bámuljatok. Minden egyes kötet valódi bőrbe kötve, természetesen. Hah, nem kutyabőrbe, oktondiak, az a falon lóg! Jobbra, Kutyafülű Aladár bácsi képe mellett. Vedd le a tappancsod arról az értékes trümóról, te állat! És a szőnyegre se nagyon lépjetek a mocskos mancsaitokkal, mert most restauráltattam. Dézi néni hagyatéka. Amúgy jobb is, ha egyáltalán nem ültök le, hanem inkább kinyomultok a konyhába. Ott találtok némi polgári szalonnát, jó lesz az nektek. Műanyagtálból. Kár belétek a több. Hagymás meisseni, hahaha! Már megbántam ezt az egészet. Hagyományt? Ezeknek?