Nosztalgia

Ez a rajz egyik kedvenc könyvem, Gébler József, Nárai Zoltán: Vitorláshajók c. 1985-ös kiadásában szerepel.

Szeretem a könyvet, mert egyszerűek, de szépek az ábrái, és mert egy olyan korszakot idéz, amikor a hajótípusok még saját jelleggel bírtak, és nem kellett rájuk írni arasznyi betűkkel, hogy melyik típust képviselik.

Kissrác korom nyarai kevésbé a Balatonhoz, sokkal inkább a Velencei-tóhoz kötődtek. A Balatonon ritkábban nyaraltunk. Mégis, az első vitorlás élményem onnan származik.

4-5 éves koromban Kenesén, egyszer elvittek a nagyok vitorlázni. A sötét, rossz szagú kabinban kellett kuporognom néhány hasonló sorsú kis taggal együtt, miközben kint vidáman beszélgettek a felnőttek. Csak arra emlékszem, hogy nyikorogtak az öreg csigák ahogy a sodrott kötél futott bennük. A svertszekrénybe kapaszkodtam, és tengeribeteg voltam. Fogadkoztam, hogy ha innen kiszabadulok, soha többé nem szállok fel vitorlásra.

Mégis, azok a formák, a kajütablak, a hajó bordái, a csigák és egyebek, mélyen belém ivódtak.

Nem tudnám megmondani, hogy 15-ös, vagy 25-ös volt-e, de az biztos, hogy balatoni túrajolle volt. Később aztán mégis vitorlázni kezdtem a Velencei-tavon. Persze ott nem voltak olyan nagy hajók mint pl. a 15-ös.

Azután sok év kimaradt, de gondolatban azért mindig foglalkoztatott a vitorlázás. Újra és újra elolvastam azt a néhány vitorlás könyvet ami a polcomon volt. Megunhatatlan volt számomra az a néhány ábra és az a pár fotó ezekből a könyvekből. Köztük van ez a könyv is a maga egyszerű, de letisztult vonalaival, amelyek pontosan mutatják számomra azokat a lényeges formákat, amiktől egy hajó szép.

Hajó kell

Sok év kihagyás után, egy hajdani VVSI-s barátommal, aki szintén felhagyott a vitorlázással, az az ötletünk támadt, hogy kellene egy vitorlás. Vettünk is egy NDK szörfjollét, ami veszettül megy ugyan, de mi már öregnek éreztük magunkat ahhoz, hogy állandóan vizes fürdőgatyában vitorlázzunk. Na meg a sört se tudtuk hová tenni.

Azt eldöntöttük, hogy veszünk egy hajót. De milyet? Nézegettem a hirdetéseket. Egyszer aztán egy tavaszi napon Siófokon jártam. A Vízügy előtt megláttam egy hajót, és abban a pillanatban beleszerettem. A hajó a "Kagyló" volt. Egy 15-ös. Nem nagy hajó, de úgy éreztem, pont a megfelelő méret. Sajnos a hajó nem volt eladó.

Ezután eladó 15-ösöket kerestem a hirdetésekben, és találtam is egyet. Szemesre mentem megnézni. Egy negyvenes évekbeli nyaraló kertjében sátor alatt egy korhű szerény, de balatoni hajó. Éppen olyan mint amilyent ez a fenti rajz ábrázol. Éppen olyan mint amilyen az a kenesei hajó lehetett. Nagyon tetszett, mert egy olyan kort idézett ami nekem történelmi távlat. Ez a hajó a "Péhetes" volt. Később a vízen is megnéztem, és ha a régi fotókat megnézem, ma is tetszik. Végül nem rajtam múlt, hogy nem vettük meg, de nem bántam. Találkoztunk egy Dragonnal, és ez már egy igazi nagyhajó volt. Megvettük, újjá építtettük, és sokáig meg is volt, de ez már egy más történet. Azért a Péhetes, és a 15-ös túrajolle iránti érzelmem nem halványodott.

Nosztalgiával gondolok még egy hajóra amelyiket a Dulin testvérek könyvéből ismertem, de látni csak jóval később láttam. Akkor már megvolt a hajóm, igaz műhelyben, én meg abban a szezonban a "Dominón" voltam manschaft. Keszthely felé menet a Pünkösdi Regattán megláttam egy szép kis hajót. Le is fotóztam, de messze volt. Aztán Keszthelyen találkoztam vele a kikötőben. A cokpitkeret tele volt különböző érmekkel és plakettokkal. Régi versenyek díjai lehettek. Hiába volt már egy nagyobb hajóm, hiába vitorláztam az enyémnél is nagyobbal, órákig néztem ezt a szememben legendás balatoni hajót, mert megint megéreztem, hogy ezek az arányok, és ez a lépték éppen nekem való. Ez a hajó a "Sobri Jóska" volt.

Később mindegyik hajóval találkoztam amikor éppen eladó sorba jutottak, de akkor már különböző okok miatt nem akartam megvenni őket.