A köszönés

Olvasok itt-ott a köszönéssel kapcsolatos dilemmákról. Bevallom, nem nagyon értem.

Abban többé-kevésbé minden hajós egyetért, hogy a hajó él. Nincs abban semmi meglepő, ha viszonyulnak egymáshoz. Valamikor, ha két hajó találkozott, az egyik üdvözölte a másik lobogóját, amit az viszonzott. Vagyis, a hajók üdvözölték egymást, és ez független attól, hogy a legénység ismeri-e egymást, vagy sem. A legénység csak megtestesítette ezt az üdvözlést azzal, hogy méltóságteljesen félárbocra eresztette a hajó büszkeségét, a hajólobogót, és tisztelgett ehhez a bennsőséges viszonyhoz.

Hogy mennyire volt szabály, vagy mennyire természetes szokás, azt nem tudom. Nyilván akinek nem volt természetes, annak szabály volt. Kijárt az üdvözlés a hadilobogót viselő hajónak, vagy az egyesületi parancsnoki lobogónak (az egyesületi hajók részéről), és általában a kedvezőtlenebb helyzetben lévő hajónak. A gyorsabb hajó üdvözölte a lassúbbat, a haladó- a veszteglőt, a beérkező hajó a kifutót.

De azt, hogy melyik hajónak illő kezdeményezni a köszönést, a hajók egymáshoz viszonyított helyzete határozta meg. Semmiképpen sem a tulajdonosok egymáshoz viszonyított helyzete. Tehát nem a kis hajó köszönti a nagyot, az olcsóbb a drágábbat stb., bár biztosan volna erre is igény.

Néhány évtizedes könyvek még úgy tanították, hogy ha a hajólobogó rövid rúdon van és nem lehet leengedni, akkor ki kell venni a tartójából, és az üdvözlés ideje alatt nyújtott karral, vízszintesen tartani. Ehhez az aktushoz még sapkatisztelgés is tartozott. Persze - tették hozzá -, amennyiben a hajózási helyzet nem engedi meg, a lobogótisztelgés elmaradhat.

Aztán hogy mára ez a sapkatisztelgés csökevényesedett-e el, vagy az az ösztönös mozdulat merevedik-e meg félúton, amelyikkel a lobogórúd után nyúlt volna a kormányos, nem tudom.

Tény az, hogy az eredmény nehezen enged következtetni a hajdani nemes gesztusra. Nem beszélve azokról a szélsőséges esetekről, amikor a hajóüdvözlés felületes szemlélő számára úgy tűnik, mint ha az egyik hajó legénye integetne a másik hajón napozó csinos hölgynek, miközben a kapitány esetleg háttal ül mert mondjuk éppen telefonál. (Hajózási helyzet.)

Persze természetes, hogy amikor jó ismerősök hajói találkoznak, akkor a hajók üdvözlése után ők is üdvözöljék egymást. De nem helyes, ha ettől az eredeti tartalom elsikkad.

Az elegáns az, ha a kormányos üdvözli a másik hajót, és azt a másik kormányos viszonozza. Az persze nem baj, ha a legénység is részt vesz ebben az üdvözlésben, de semmiképpen ne tekintsük hajóüdvözlésnek, ha csak a mocó integet, mert a többiek éppen másfelé figyelnek.

Minden ma élő hajó, az is amelyiknek a fedélzetén mi utazunk, és az is amelyikkel találkozunk, magán viseli letűnt korok hajósainak és hajóépítőinek sikereit és kudarcait, egymás tapasztalataira épülő tudását. Nincs az a mai HiTech hajó, amelyiknek minden porcikájában ne lenne benne ez a folytonosság, ami néhány ezer év alatt a kivájt fatörzstől idáig vezetett. Amikor egy hajót köszöntünk, őket is köszöntjük.

És a parton?

Aki egy kikötőben szembe jön, és esetleg nem ismered, az vagy hajós, vagy nem. Igyekezz neki köszönni. Ki tudja, lehet, hogy legközelebb hajóval fog befutni, és neked egyel több okod lesz elé sietni, hogy elkaphasd az orrkötelét. Hiszen már majdnem az ismerősöd.

Egyébként meg köszönni sohasem udvariatlanság, míg nem köszönni, sokszor az.

Akkor meg mi a kérdés?

(én)