A haladás csapdái - 8 részes dokumentumfilm (magyar nyelvű)
Fejezetek:
1 – Az ólmozott benzin története
2 – A füst városai
3 – Az Aral-tó katasztrófája
4 – Azbeszt – halálos por
5 – A dohánylobbi
6 – Az ózonlyuk
7 – Az elpusztíthatatlan méreg a PCB
8 – Az utolsó antibiotikumok
Ez a 8 részes sorozat az emberiség pár gyalázatos történetét meséli el.
Amikor bizonyos dolgok a betegesen profitéhes emberek kezébe kerülnek, és általa tönkre teszik a természetet és sokmilliónyi ember egészségét.
Vagy, amikor mindenki más is beszállva a buliba, kiveszi a részét a pusztításból.
Az első fejezet az ólmozott benzinről szól.
Hogyan mérgezte meg a világot a motorizáció, az üzemanyaggyártók mérhetetlen nyereségvágya.
Az ólomról már az ókori népek is tudták, hogy elmebajt, majd halált okoz.
Vannak, akik azt állítják, hogy az antik római társadalom mentális hanyatlásának egyik oka az ólomcsöveken érkező ivóvíz környékén keresendő, és hogy a két őrült uralkodó, Caligula és Néró is voltaképpen ólommérgezést szenvedett.
Kétezer év múltán csak annyival lettünk okosabbak, mi modern halandók, hogy ma már azzal is tisztában vagyunk, az ólomnak kis mennyiségben is komoly egészségkárosító hatása lehet. Az 1920-as években gyakran cikkezett erről az amerikai sajtó is, a legmegrázóbb történeteket az ólom-tetraetilt gyártó üzemek munkásai szolgáltatták a New York Times újságíróinak. E sajtóközlemények hatására országos beszédtéma lett a “bolond gáz”, az ólommérgezés okozta halál.
Az egész gyalázat az 1920-as évek elején indul: Thomas Midgley és csapata ekkor jött rá, hogy az ólom-tetraetilt tartalmazó benzin micsoda jó üzlet, hogy az etil-benzinként reklámozott hajtóanyag összehasonlíthatatlanul több pénzt hoz, mint az alkohol hozzáadásával finomított. Tudták ugyan, hogy az ólom és vegyületei mérgezőek – menet közben maga a kutató, Midgley is súlyos ólommérgezést szenvedett -, az extraprofit megszállottjai mégis az ólmozott benzint népszerűsítették. Az olyan józan gondolkodású és emberséges feltalálókat és nagyiparosokat pedig, mint amilyen Alexander Graham Bell vagy Henry Ford is volt, és akik a viszonylag költséges előállítású, de az emberi szervezetet nem mérgező üzemanyag, az alkoholos benzin forgalmazása mellett kardoskodtak, valósággal félresöpörték.
Időközben pár lelkiismeretes kutató – biokémikus, geológus, gyermekpszichiáter – szemléletesen, pontosan megfogalmazva nyilvánosságra hozta, milyen jóvátehetetlen károkat okoz az ólmozott benzin használata. Az 1960-as években azonban – negyven évvel az után, hogy pár lelkiismeretlen gazember állami támogatással “kibulizta” az ólmozott benzin verhetetlenséget – már látni lehetett, az ólom a világ minden szegletét megszennyezte, és hogy milliószámra butította, butítja el az embereket. A szervezetünkbe bekerülő ólom ugyanis nem tűnik el, megmarad a csontjainkban, fogainkban, szöveteinkben, sőt addig halmozódik fel bennünk, amíg a halálos dózist el nem éri. A kisgyermekek értelmi fejlődését különösen károsíthatja az ólom, vakságot, süketséget és epilepsziás görcsöket is okozhat náluk. A felnőtteknél “csak” súlyos vesebetegségekhez, a vérképző rendszer, a gyomor és a bélrendszer károsodásához vezethet. (Nem ebből a sorozatból, hanem más orvostudományi forrásokból tudható, hogy a szöveteinkben lerakódó ólom hosszú és körülményes gyógyászati beavatkozás során eltávolítható, de az ily módon meggyógyított embereknek a szellemi sérülésein, elbutulásukon, szétszórt figyelmükön, beszédzavarain nem lehet már segíteni.) Mindez azonban még nem volt elég ahhoz, hogy a motorizációnak kiszolgáltatott társadalmak fellázadjanak az ólmozott benzin ellen. Csak amikor a nagy forgalmú autóutak mentén levő állatkertek lakói sorra bénultak meg, pusztultak el, akkor lett ismét címoldalas téma az amerikai sajtóban az ólmozott benzin.
Az Amerikai Egyesült Államokban csak 1972-ben vezették be az úgynevezett ólommentes benzin használatát, idehaza pedig huszonhét esztendővel később. Az Európai Unió 2000. január 1-jétől tiltotta meg tagországainak az ólmozott üzemanyag használatát.
A második fejezet elmondja, hogyan füstöltük tele bolygónkat a fosszilis energiahordozókkal, és a szennyezés mellet idéztük elő vele az üvegházhatást. Ahelyett hogy már a legelején megkerestük volna a legjobb, legtisztább, alternatív energiatermelési módokat, az istenük egyeseknek ismét csak a profit volt.
A harmadik fejezet bemutatja, mi annak a következménye, amikor a Szovjet kommunista gyapottermesztő megalománia miatt az Aral tó vízét gyakorlatilag elhasználták az ültevények öntözésére.
A negyedik fejezetből megtudhatjuk, hogy a 100 éve varázslatos ásványnak kikiáltott azbeszt, mely köré jövedelmező iparág épült ki, hány emberéletet követelt az idők folyamán.
A ötödik fejezet elmondja azt a gyalázatot, hogy a világ profitéhes emberei nem ismerve sem istent, sem embert. hogyan költöttek rengeteg pénz arra, hogy fiataljaink egészségét szándékosan tönkretegyék, rászoktatva őket a dohányzásra, melyről aztán leszokni is nagyon nehéz.
A hatodik fejezet elmondja, hogyan csináltuk az ózonlyukat.
A hetedik fejezet a poliklórozott-bifenil (PCB) nevű méregről szól, mellyel teleszennyeztük vastagon az egész világot. Veszélyességét fokozza, hogy egy igen stabil vegyület és több emberöltő után sem bomlik le. Az ipari vegyszerek eme csoportját az 1970-es években elektronikai cikkek gyártásánál használták, de Európában betiltották, miután kiderült, hogy erősen toxikusak és beépülnek az élő szervezetbe. Az 1920-as években kezdték el először használni a poliklórozott-bifenileket. Széles körben elterjedt használatuk a műanyag-, gumi- és festékgyártásban, továbbá tűzálló anyagként is gyakran használják őket. 1970-ben kimutatták, hogy szennyezik a környezetet és az élővilágot, rákot okoznak, gyengítik az immunrendszert, befolyásolják a nemzőképességet. A hetvenes évektől kezdve világszerte fokozatosan betiltották a poliklórozott-bifenilek használatát. A régi elektromos transzformátorokban és építőanyagokban azonban még mindig jelen vannak, továbbá kimutathatók az emberi szervezetben és az élővilágban is. A poliklórozott-bifenilek olyan ellenálló, szervezetben felhalmozódó vegyszerek, amelyek a zsírokban raktározódnak el. Ahogy nő a koncentrációjuk aránya, úgy terjednek tovább a táplálékláncban. Ez is tipikuspéldája annak, amikor a profit és a kényelem fontosabb volt a bölcs megoldások keresésénél.
A nyolcadik fejezet: Azt mondja el, hogy bántunk felelőtlenül az antibiotikumokkal. Nem csak arról van szó, hogy valakinek felelőtlenül és meggondolatlanul írt fel az orvos antibiotikumot vagy saját szakállára valami megalapozatlan hóbortból szedte be, hanem arról is, hogy a profitérdekében állatok takarmányába növekedés serkentőként keverték őket bele. A végeredmény: egyre több baktérium válik az antibiotikumokkal szemben rezisztensé. Mindez nem elég, a gyógyszeripar is leállt a további kutatásokkal, mert nem kifizetődő nekik. Sokkal jobb bolt például fogyókúrás csodaszereket a piacra dobniuk. Ha nem vigyázunk, régi betegségek, mely régen sok embert megbetegítettek és akár a halálba vittek, újra feltűnhetnek és nem lesz rájuk hatásos gyógyszerünk.
8 - Az utolsó antibiotikumok