- Találkozás a halhatatlansággal

TALÁLKOZÁS A HALHATATLANSÁGGAL

Fejmélyből,

talán nagyanyám emlékezetéből

indultam el egykor a világ felé.

Vágytam, hogy meglásson

a formátlan anyagban,

érezze a húsba hatoló lélek erejét,

ehessen az ambróziából,

rabolja meg az öröklétet,

belőle születő testeket akarjon,

vérétől terhes véreket

abban a pillanatban,

amikor nagyapám meglátja őt.

Az árnyéklét völgyéből hoztam magot,

akaratom hizlalta fényerős csírává.

Először apám testének

kerestem helyet,

majd fészket raktam

anyám méhében.

Sötét van.

Kezemben fadoboz, nagyanyámé volt,

majd anyám őrizgette. Fénnyel rajzolt

arcok csarnoka.

Sokszor nézegettük már együtt.

Belőle vagy?, kérdezted egyszer,

majd figyelmesen a szemembe néztél, de

nem engem kerestél ott, hanem valami

bizonyosságot arról, hogy

el tudnak-e fogadni téged is,

ahogy egyszer nagyapámmal tették.

Erős kép, látnokzsálya nélkül is látjuk:

rézhajam drótszálán sétálunk

valami mély, idegen vidék fölött,

anyám bőrét simogatod arcomon,

abban a simogatásban benne van

az összes érintés, amely

a tenyeredből kiszakadt.

A múltról nem érdemes szót váltani,

jövőnk meg nincs – mondtad,

de engem akkor már

márványból faragtak

halhatatlanságra,

testem az emlékezés

korsója lett.

A fedőrétegek lepattantak,

az ép, a túlélésre született

felfénylett bennem.

Tudtuk, mit teszünk.

A halhatatlansággal akartunk

találkozni, ha csak

egy pillanatra is.

Lekapartuk elhalt sejtjeinket,

tizenkét tükörben láttuk

tizenkétszer erős magunkat,

hirtelen felismerhető lett rajtam

az isteni arány, ahogy

a csigaház mészvázának tökéletességén is.

Magunk alá temettük önző,

magányos oszlopainkat,

és együtt raktuk le

egy új ház, templom

alapkövét.

(Sötétkamra - Előhívott versek

Magyar Napló Kiadó, 2013)