- Szederálom
SZEDERÁLOM
Mire gondolhatott a kisfiú, amikor
a gyereklét rácsán keresztül
bámulta a félelmes világot,
szemével egy kúszónövény
türelmetlen, fényéhes indáit követte,
évekkel később a mindent
beszövő repkényt
a házon, amelyből nagyapját
vitték el.
Mire gondolhatott később, amikor
a padon ülve figyelgette a galambokat,
hogy vajon hová bújnak el meghalni,
hiszen csak néhányat látott
szétmálló tollaikkal a fák levelei
közé keveredve.
Milyen barátkozó is az ősz, ahogy
kezét nyújtja, télbe hív,
milyen lehet a tapintása
a megfagyott testnek, karoknak.
Mire gondolhatott akkor, amikor
a hegy vonulatát kísérte a szemével,
később a csípő holdbéli tájékait
egy kölcsönszobában.
A felgyűrődött lepedő térképvonalaiból
két test kísérletéről
lehetett olvasni.
Az örök élet italát akarták megszerezni,
de csak bort találtak.
Mikor jött arra rá, hogy
mit is keresett a nők
tünékeny szilvaillatában.
Mire gondolhatott az utolsó percekben az,
aki sötét szemüregéből
már csak befelé nézett,
árnyékai között, mintha erdőben járna,
fényfoltról fényfoltra lépett,
talán éppen akkor csoszogott át
a másik világba,
ahol a test csak egy
gránátalma magjának álma,
mikor gondolta azt, hogy
már nem teher, ami ráméretik,
és amikor a fehér lepedőn
még egyszer hús után sóhajtott,
vajon milyen ölelést várt,
milyen csókot az elmúlás
szederjes ajkára.