Mielőtt tovább lapoznál, szánj rám egy
pár percet, hogy meg tudd, ki vagyok.
Ez a bemutatkozó szöveg nem szöveg generátorral jött létre, és nem is a szomszéddal írattam, akinek ez a szakmája. Az életkorom talán a legfontosabb manapság, mivel az emberek többsége sajnos előítélettel fogadják a nyugdíj korhatárhoz közeledő embertársait. (Ez az én meglátásom.) Én bizony már elmúltam ötvenhat
éves. Ez viszont nem akadálya, hogy a tanult szakmámat gyakoroljam
továbbra is. Szerencsére egy kicsit a hobbim is a szakmám. Még ma is végtelen
nagy türelemmel tudok neki állni bármilyen elektronikai berendezés javításának.
A huszonegyedik század technikája nagy kihívások elé állít ugyan sokszor, de
meggyőződésem, hogy amit ember alkotott azt ember meg is tudja javítani. A
fogyasztói társadalom persze nem igazán preferálja a berendezések javítását
mivel nagyban rontja az újratermelés lehetőségeit. Ez bevétel kiesést és
munkahelyek megszűnését eredményezi. A környezet óvása viszont pont, hogy a
javítást az újra hasznosítást helyezi előtérbe. Én ennek a híve vagyok. Tapasztalataim alapján mondhatom, hogy sok nyugdíjas korú ember szívesen töltené idejét az internet böngészésével, de persze eszköz és szolgáltató nélkül ezt nem tehetik. (folyt.köv.) |